„A zene soha nem a jelenséget, hanem csakis a belső lényeget, minden jelenség magánvalóságát, magát az akaratot mondja ki.”
Arthur Schopenhauer
Az Abszolút-Konkrét keresése
A művészettörténet korábbi korszakaiban többször is felvetették és értelmezték az „abszolút művészet” gondolatát. A zeneművészet területén a szerteágazó polémiákból és paradoxonokból világos meghatározások bontakoztak ki arra vonatkozóan, hogy mit is nevezhetünk „abszolút zenének”. Ennek az alkotói víziónak a megfogalmazása Richard Wagnertől származik.
A képzőművészetben, ezen belül a geometrikus művészetben Friedrich Vordemberge-Gildewart foglalkozott az abszolút művészet kérdésével, akinek a festészetét a konkrét művészethez is szokták sorolni.
A zeneművészetben a „konkrét zene” kifejezés jelentése nem analóg a képzőművészetben meghatározott „konkrét művészettel”. Az „abszolút zenét” a programzenétől és vokális zenétől megkülönböztető 19. század végi definíciók párhuzama a képzőművészetben a „konkrét művészet” lehet, amely elhatárolja magát az absztrakt és konstruktivista művészettől.
Már festészeti alkotó tevékenységem kezdeti éveitől, 1991-től alkottam geometrikus képeket, jóllehet még nem ismerhettem pontosan a műfaji határokat. Tehát már a kevésbé kristályos korai festményeimre is jellemző volt ez az ún. „konkrét művészeti” törekvés, vagyis hogy ne a látványból absztraháljam a kompozíciót, hanem egyfajta közvetlen szerkezet által mutassam meg benső képeimet. Az évek haladtával többféle kísérletet tettem a geometrikus festészet keretein belül. Sajátos útkeresés volt ez arra vonatkozóan, hogy miképpen is tudnám legmeggyőzőbben láttatni a bennem élő ideákat. Düsseldorfi műtermemben, 2007-ben tudatosult bennem az, hogy bejárt korszakaim rétegeinek szükségszerű letisztulásával új távlatok nyilatkoztak meg: korábbi „romantikus geometriámat” egzaktabb, „hard-edge” festésmóddal váltottam fel, s műveim immáron a Konkrét Művészet áramlatába tartoznak. Az eszmélés felfokozottságában kiterjedt tanulmányokba kezdtem, sokfelé utazva Európában, hogy minél inkább elmélyítsem tudásomat a geometrikus festészet körében. Németországi és svájci kiállítások megtekintésével, illetve a fontosabb ide vonatkozó szakirodalom beszerzésével és tanulmányozásával egyre közelebb kerültem a Konkrét Művészet irányzatához, majd magam is kiállítottam ezekben a körökben.
Időközben szerettem volna feltárni, miképpen gondolta el az abszolút művészetet Vordemberge-Gildewart, ezért többek között 2009-ben ellátogattam osnabrücki szülőházába. Találtam egy fontos elméleti írást is: Antje von Graevnitz teoretikus szövegében azt feszegette, hogy utólag csak sejtéseink lehetnek arra vonatkozólag, a mester mennyire is ismerhette a német idealizmus és a korabeli zeneelméleti diskurzus felvetéseit. Szerinte kevéssé valószínű, hogy Vordemberge-Gildewart a wagneri „abszolút” irányultságát vette alapul, inkább Bach és Busoni abszolút és tiszta művészete volt a mérvadó számára. Romantikus viszonyulása volt az „abszolút művészet” ideájához, valamint e maximalista eszme zene- és a képzőművészetbeli hasonlósága mellett is érvelt: az Absztrakt-Konkrét-Abszolút Manifesztumában említést tesz az abszolút képzőművészet és az abszolút zene kapcsolatáról.
Mindezt azért fejtem ki, mert saját irányultságom az „abszolúthoz” kissé másképpen alakult ki, nem egészen ilyen jellegű a filozófiai és művészettörténeti megközelítésem.
A romantikus, idealista attitűdöt kerülve szemléletem az univerzális létértelmezések alapján fogalmazom meg: keleti létszemléletek mélyreható vizsgálatát ötvözöm az európai filozófiák Abszolútumra irányuló ideáival. Az európaiság igen fontos számomra, ugyanakkor a tudás nem európai formáit is szeretem felkutatni, és ezeket egymással összevetni.
Festőművészként a műtermi tevékenység az elsőrendű élmény számomra, mindemellett a teoretikus kutatás biztosítja az önreflexió és a további inspiráció lehetőségét. A konkrét művészetben új utakat, megújuló metódusokat találhatok, a spirituális-metafizikai elmélyedés pedig a tudatosságot élesíti. Így a képeimhez olyan alapok állnak rendelkezésemre, amelyek univerzális raszterek, organikusan kozmikus struktúrák létrehozását teszik lehetővé.
A szellemi elmélyedést segítő, centrált képek között a yantrák (ezek a keleti „raszterek”) esszenciális, „végső”, összegző geometrikus ábrák; mondhatjuk azt is, hogy a szent kezdetről adnak hírt: a kimondhatatlant, az ábrázolhatatlant még éppenhogy „kimondják”, ábrázolják. Festményeim meditációs objektumok, mandalák, útmutatók kívánnak lenni a teljesség bejárása felé. A festészeten keresztül akarom megmutatni az emberi állapot legmagasabbrendű lehetőségeit, mind magam, mind mások számára. Számomra ez a szabadság, levetkőzve a túlhajtott individualizmus és „magánmitológiák” eltévelyítő, önromboló viszonylatait. Ilyen hozzáállásbeli motivációk késztetnek az abszolút művészet keresésére, amely teljesség, tökéletesség, rend, univerzalitás, megfontoltság, tudatosság, önmagaság és saját akarat. Ezek miatt szigorú szerkesztettségre, rendre, precíz kivitelezésre törekszem, ugyanakkor ezek az elvek adnak szabadságot, hogy újabb és újabb műveket alkothassak. A művész így hidat teremthet a szellemi teljességet kereső személy és az elérendő, megvalósítható állapotok között: ilyenformán az ember az esztétikai élmény révén természetes önmagává válhat.
A konkrét művészetben fontos kitétel, hogy a mű legyen önmaga, ne a más, a külsődleges által meghatározott, hanem saját belső törvényei által bontakozzon ki. Ugyanezt elmondhatjuk bizonyos nyugati és keleti létszemléletek vonatkozásában is, melyek szerint az embernek keresnie kell önnön végső törvényeit, önmaga ismeretére kell szert tennie, és az így létrehozott rend alapján elnyerheti szabadságát, azaz immáron nem a külsődleges történések által meghatározott. Ilyen értelemben a konkrét művészetfelfogás mint „-izmus” a többi avantgárd irányzatnál kevésbé tűnik időlegesnek, mivel az embert az univerzalitáshoz kapcsolja, amint azt a „mozgalom” 1930-ban Doesburg által közzétett alapvetése is megfogalmazza.
A képcímek az előbbiekkel összefüggésben összetettek, latin (nyugati) és szanszkrit (keleti) szavakból állnak. Vegyük alapul a 'Yantra-ipsum-līlā' címet. A 'yantra' jelentése: (az ember szellemi elmélyedését elősegítő) eszköz, ebben a tágabb körben is használom, noha nyugaton legtöbbször csak mágikus geometriai ábraként ismert. A 'līlā': isteni, kozmikus játék. Az 'ipsum' jelentése: önmaga.
Tehát a cím kifejtve: „kontemplációs eszköz vagy kép, ami 'önmaga', ami 'kozmikus játék'”.
Az önmagaságnak több aspektusa is van.
A konkrét művészetben egyik fő alaptétel, hogy a mű legyen „önmaga”, tehát ne legyen szimbolikus, ne legyen valaminek az absztrakciója, vagyis ne jelentsen mást, mint csak önmagát. A képeket így is szemlélhetjük, azaz a befogadó a látványba belevonódva, nyitottan értelmezve élheti meg a műveket, talán így: a műnek nincs jelentése, de a tisztaságának igenis van „jelentése”.
Másrészről lehetnek állhatatosabb kérdezők is, akik további magyarázatok felől kutakodnak. Az önmagaság arra is vonatkozhat, hogy a képnéző intenzívebben szemlélve a művet, intuitíve megélheti, hogy önnön legbensőbb lénye analóg ezzel a rendezett, koncentrikusan vagy axiálisan szimmetrikus világgal. A konkrét festmény egyrészt önmaga törvényeiből épül, másrészt ezek a törvények megegyeznek az emberi mivolt és a létbeliség törvényeivel is. Ilyenformán a képi világ nem egy másik világ absztrakciója, hanem konkrét azonosság — önmaga és a lét azonossága.
Az én felfogásomban a konkrét festészetnek van egy abszolútra irányuló orientációja, princípiumok (őselvek) feltárása. Az Abszolút-Konkrét művészet világa meglehetősen távol van az egyéniség mulandó önkifejezéseitől. Mindemellett ennek a világnak egyik őselve a már említett „játék”, a līlā. Bizonyos képeken a színes elemeket spontán helyezem el a Fibonacci-számsoron alapuló metrikusan elkészített alapraszterben. Míg a szerkesztés és a vonalhúzás szabályai szigorúak, addig a színválasztás könnyedebb döntések sorozata. A tudatosság és a spontaneitás játékának az ilyen jellegű uralása egyfajta akaratot feltételez. Akaratot kell mozgósítanom arra, hogy ne essek ki a játék köréből, hogy a játék összetett és szeretágazó, színes kötelékében szabad lehessek.
A valódi művészet erre alkalmas segítő az ember számára: ebben a kozmikus-„magánvalóságban” nem a felszíni jelenségekkel foglalkozik, hanem a lényeggel, a Teremtő „játékos” akaratát viszi át a térbe szubtilis eszközeivel, zenével, festménnyel.
Így kutatom az Abszolút-Konkrétot.
Ottó László
Budapest, 2014. január
Galerie dr.julius⎢ap , Berlin Ottó László egyéni kiállítása 2011.01.17- 03.24.
A Kezdet képei
Születés - természet közelsége, csend.
A természet - nem a természettől való.
Ember - élet-céllal, lét-feladattal. Metafizika.
Festő - élet-lét.
Az életkénti lét - szellemi feladat. Önismeret, önmagam bejárásának útja.
A művészet is - szellemi feladat, szolgálat a legfelsőbbért.
A kor - adott.
A jelen - a poszt-posztmodern kor, a tudat válsága, a szellemiség materializmusa.
Alkotóművész - idea keletkezik.
Alkotófolyamat - tapasztalatok által.
Érték, mérték - maradandó, örök. Abszolútum.
Rend - geometria, tisztaság.
Modernitás - részmegoldások, kényelemtechnika-felejthető szellemi értékkel.
Teljesség - a kezdet fontossága.
Mesterek tanítása fontos - de tovább a jelenbe és a saját centrumba.
Izmusok nélkül - de azok tapasztalatával jön létre a mű. Paradoxon.
'Szuprematizmus és érzet csupán' által is - de mindinkább tiszta tudat a kép.
'Konstruktivizmus és forradalom-hasznosság' által is - de inkább lélek-építő szándékkal. Bodhiszattva.
'Neoplaszticizmus és aszimmetrikus rend' által is - de méginkább mozdulatlan szimmetriával, a kör fontosságával.
'Konkrétok és részlegesség, individuális-szisztémák' által is - de tovább gondolva személyfeletti univerzalitás képeként, önmagaként-lét-tudatosság - útmutató a festmény, jelentéssel.
'Ad Reinhardt-i festészet és utolsó képek' által is - de ugyanakkor kezdeti képekként, amelyek az útkezdéshez kellenek.
'Minimalizmus és pusztán tárgy-formalizmus' által is - de inkább metafizikai objektumként.
'Op-art és érzékelés zavarás' által is - de az éber látás felkeltéséért.
'Strukturalizmus, minőség-differenciálatlanság' által is - de a feltárt kvalitások struktúrájával is szerkesztve.
Az izmusok elhalnak - az Egység időtlen. Advaita-vedanta.
Egyetemes művészet - nem csupán nyugat-centrikus művészet.
A Kelet szellemi képei - Yantra, Mandala.
Kép - mint önmagam képe.
Világnézet és filozófia helyett - Létszemlélet, kontempláció.
Meditációs objektum - mint kortárs festmény.
Geometria-mérték mozdulatlansággal - mint a tudat helyreigazítása a nem-kettősségben.
Színek elhagyása - mint a modernitás és az élet felszínességének az ellentettje.
Fekete pigment - mint a színek elnyelője.
Fekete - mint a látható világon túli.
A fekete üressége - mint a Nem-lét.
Fekete - mint a fény-előttiség.
Fekete - mint a halál, amelynek jelentéséről a modern ember nem tud.
A fekete transzcendenciája - mint a vallások előtti egyetemes tudás egysége, a még nem differenciálódott titok.
A világ, a Lét értelmének keresése - művészet által.
Tradíció, valódi metafizika, az eredet kutatása - festészet által.
Felfénylő fekete - mint tudás.
A Kezdet képei - a fekete által.
Ottó László
Vékény, Baranya, 2011. január
Aforizmák
Az Axialitás és a Centralitás magasrendű rendezőelvei analogikusan utalnak a Lét eredetére, kezdetére, és ezek ősalapjára: a Kezdettelenre. A láthatatlan világok a Geometriában válnak láthatóvá, a látható világ mögött meghúzódó rendezett Számok Birodalma által.
2014.
A fekete pigment — mint a színek elnyelője.
A Fekete — mint a látható világon túli.
A Fekete Üressége — mint a Nem-lét.
A Fekete — mint a Fény-előttiség.
A Fekete — mint a halál, amelynek jelentéséről a modern ember nem tud.
A feketeség transzcendenciája — mint a vallások előtti Egyetemes Tudás egysége, a még nem differenciálódott Titok.
A Világ, a Lét értelmének keresése — a Művészet által.
A Tradíció, a Valódi-metafizika, az Eredet kutatása — a Festészet által.
A felfénylő Fekete — mint Tudás.
A Kezdet képei — a Fekete által.
2011.
A rendellenes állapot felől a világ ősállapota felé, az Űr felé, majd az ős-elő-teremtettségbe, ami a kibontakozó Teremtés potencialitása.
Ennek a kezdődő virtuális-teremtésnek az ideája válik az emanáció dualitásában láthatóvá.
Az Apokalipszisben, a feltárásában az univerzális lehetőség ismét megjelenik: az új Fény-kezdet abszolút tiszta, kozmikus Rendje.
2009.
A Kezdettelen centrumából a hierarchikusan rendezett állapotok a periférián is rendezettséget építenek fel.
A periférián felépített organikusan kozmikus állapotból lehetséges az eljutás a kezdettelen Origóba.
2014.
A hierarchiában a gradualitás olyan egymásra utalt fokozatiság, amelynek a végigjárásával elérhetjük a transzcendens Középpontot. Ugyanakkor ebből a Nullpontból kiindulóan, az organikus folyamatban a szintek fokozatai által a Perifériák egybentartása is lehetséges.
2014.
Raszter-komplexitás mint a tudat autoregulatív rendezőelve. A középpont köré rendezett kvalitatív struktúra Egységet eredményez, olyan egységet vagy szervesen kapcsolódó rendszert, amelynek analógiájára egy város megalapítása vagy egy kultúra megteremtése is lehetséges
2014.
Székely Lakás Galéria, Budapest Ottó László egyéni kiállítása 2013.03.22-04.03.
Megnyitóbeszéd
A változó mértékei
A konkrét művészet univerzalitásra törekszik: mértéket, rendet, tisztaságot teremt.
Ezt kutattam már a festői tevékenységem kezdetén is, a pécsi kibontakozáskor. Jóllehet a geometria szeretete ösztönös volt, a képi világ szerkesztettsége meg-nem-fogalmazott volt. A rendezettséget érzés alapján értem el.
Idővel a letisztultság együtt járt a tudatos mérték keresésével. 2007-ben, düsseldorfi műtermemben szilárdult meg ez az alkotói periódus, és ekkor kapcsolódtam a konkrét művészethez is. Ez sorsszerű is volt, mert a belső elmélyedés adta a lehetőséget a redukcióra, és tudatos is, mert a művészettörténet, a művészeti műfajok tanulmányozása segített hozzá a saját-ösvény meglátásához. Viszont a konkrét művészekkel való találkozás, a közös kiállítások lehetősége új és gazdag szellemi világot nyitott ki számomra: kezdetben Németországban, majd Svájcban, és idővel Európában többfelé.
A művészetet, a festészetet — a már megszilárdult művészi alapállás keretében — egyfajta támasztéknak, katalizátornak fogom fel a szellemi út és cél tekintetében: az ember földi életében elérhető legmagasabb szellemi állapot eléréséhez.
Úgy vélem, hogyha a régebbi korokban a művészeti élmény segítője volt az ember lelki-vallásos életének, akkor a jelenkorban bizonyos művészeti műfajok is alkalmasak lehetnek az ember számára a szellemi-lelki ráhangolódáshoz.
Ilyen viszonylatban a mű nem pusztán intellektuális esztétikum.
Magam számára európaiként a keleti létszemléletek tanulmányozása is fontos, de alapvetően univerzalitásokat kutatok: milyenek a legmagasabbrendű tudások a modern korban élő ember számára, amikor a világok kinyíltak számára, az információknak csaknem korlátlanul birtokába juthat.
Keleten — a múltban és manapság is — a Yantrák és a Mandalák képi világa az ember koncentrációját, kontemplációját támogatta, támogatja. Festményeim valamiképpen rokonságban állnak ilyen fajta törekvéssel, de ugyanúgy fontos szempont, hogy a nyugati művészet körén belül legyenek értelmezhetőek, anyagi kivitelezésekor pedig a jelenkor technikai lehetőségeivel élek.
Képeim címei esszenciákat mutatnak: más-más képi világhoz más-más tudatállapot, megélési élmény tartozhat.
Valamelyik képi struktúra a centrumba való eléréshez segít hozzá, valamelyik pedig spontán játékosságot láttat a középpont viszonylatában. Az azonosságuk a tudatosság, a helyes mérték, a rend keresésében van. Így lehetnek az ember szellemi segítői.
Értelmezzük például a Yantra-ipsum-līlā címet, mire is utal ez a szanszkrit és latin szóösszetétel?
Yantra jelentése: az ember szellemi elmélyedését segítő eszköz, ebben a tágabb körben használom, noha nyugaton legtöbbször mágikus geometriai ábraként ismert csak.
Līlā: isteni játék. Míg az ipsum jelentése: önmaga.
Kontemplációs kép, mint önmaga, mint önmagam, mint isteni játék. Az önmagaságnak több aspektusa is van.
A konkrét művészetben egyik fő alaptétel, hogy a mű legyen "önmaga", azaz ne legyen szimbolikus, ne legyen valaminek az absztrakciója. Azaz ne jelentsen mást, mint csak önmagát. A képeket így is szemlélhetjük, azaz a befogadó a látványba belevonódva nyitottan értelmezve élheti meg a műveket, talán így: a műnek nincs jelentése, de tisztaságának igenis van jelentése.
Másrészről lehetnek állhatatosabb kérdezők is, akik további magyarázatok felől kutakodnak. Az önmagaság arra is vonatkozhat, hogy "minden kép valamilyen értelemben önarckép": az ember, a képnéző intenzívebben megélve a művet, intuitíve megélheti, hogy önnön legbensőbb lénye analóg ezzel a rendezett, centrikusan szimmetrikus világgal. És ennek a világnak még jellemzője a játék is, a līlā.
Érdemes itt is elidőzni a mögöttes tartalmak vizsgálata végett.
Bizonyos magasabb bölcseletek keretében találunk olyan vallomásokat, hogy a világ, a lét távlati értelmes céljaira, a létezők miértjére nem adható korrekt válasz. De a kérdés további feszegetése mentén mégis lehet megállapításokat tenni.
Minden játékból van, mindennel és mindenkivel játszanak, játszik a játék ura, a játék urának a teremtője. A játék egyfelől komoly, mert a szabályok szigorúak, és a játékot uralónak módja lenne az időközbeni változtatásra, de mégis tartja magát a felállított elvekhez. No meg a játéknak van örömteli vonzata is...
Az alkotáskor, a művek megteremtésekor ilyen gondolatok foglalkoztatnak. A festészet lehetőségeinek keretében szeretnék bemutatni univerzalitásokat, amelyek összhangban állhatnak létszemléleti modellekkel. De nem illusztrációként, hanem önnön lehetőségei által kibontakoztatható, komplex képteremtésként, ami majd a szemlélőre felemelően hat, és akár a tudatot helyes irányba strukturálja.
A művészetben a teljességet, az egységet, a tökéletességet keresem. Gondolataim, felvetéseim azonban nem dogmák, nem megváltoztathatatlan állítások. A festészet így egy útkereső metódus: mértékeket keres a változó mögött. Állandókat a világ színes, sokrétű jelenségei mögött.
A jelenlegi festői periódusomban alapvetően két strukturáló mértéket alkalmazok: az aranymetszéshez közelítő ún. Fibonacci-számsort és az indiai építészeti raszter-szisztémát. Ezt a két rács-rendszert fedésbe hozva, egymást kiegészítve alkotom meg a festmény alapvázát. A felületeket saját készítésű — pigmentből és kötőanyagból álló — akril festékkel festem. Erre kerül sok esetben a rácsrendszer, amit kiérlelt, szerkesztett vázlatok alapján rajzolok meg. A színes elemek elhelyezése kevésbé tervezett, ott a spontaneitásnak is tere van. Ezek a világ változatosságával analóg megjelenítők.
A fekete a transzcendenciára utal, emellett az abszolút centrumból való kifejlődés lehetősége, illetve a struktúra egységein keresztüli origóba való eljutás is metafizikai identifikációként élhető meg.
Egy Kabbalista tézis szerint minden istenség tartalmaz valamit minden más istenségből, és a minden istenség tartalmaz valamit a legfelsőbb istenségből. A négyzetek minden-mindennel összefüggő struktúra-komplexuma akár távoli megfeleltetésben lehet ezzel a nézettel.
Több képet egybevetve, ismétlődő rasztereket vehetünk észre, léptékeket.
Képváltozatok létrehozása változatlanok által.
A változónak mértékei vannak, amelyek egy állandóra, egy elvre alapozódnak.
Geometrikus festészetemnek hajtóereje ez a mérték-keresés. Ennek keretében princípiumokat találhatok, amelyeket képnyelvben rögzíthetek. Majd a végső cél, hogy egy felemelő művészet által az emberekhez, a befogadóhoz szóljon a mű. Ez az elvontság nem öncélú, mondhatni mágikus aktus, magja az ember és léte: miképpen érthetek, intuíciómban fényben részesülhetek-e?
Az igazi beérkezés akkor tárul fel igazán, amikor a festmény önnön ereje által tudja mindezt elmondani, nem szorulva az elemzés támasztékaira.
Ottó László
Budapest, 2013 márciusában
A véletlen mint stratégia
Chance as Strategy Vasarely Múzeum, 2012. október 19. – 2013. január 6.
Esetlegesen tudatos
A legutóbbi alkotói periódusomban a Fibonacci számsor segítségével készítettem szimmetrikus alaprasztereket, amelyek a festmények vázát adják, vagy akár a mű láttatja is az adott rácsrendszert. Az első pillantásra kissé rendezetlen vonalak és színes elemek halmazának kompozíciója mögött is ez a raszter húzódik meg. Az első lépésben a vonalakat festem meg: függőleges és vízszintes elrendeződésben esetlegesen húzom meg azokat, jóllehet tudatos az, hogy a Fibonacci rácsban adott szakaszhosszoktól nem térnek el, fedésben vannak a raszterrel, a megszakított vonalak nem végighúzott rasztervonalak. Vastagságuk dinamikus egyensúlyteremtés által komponált. Majd a színes elemek elhelyezése következik: hosszúságuk szintén az előbbi mértékeket követik, elhelyezésüket itt is igen spontánul oldom meg. A harmóniát érzéssel próbálom meg elérni, a cél egyfajta komplexitás, ahol a horizontális és vertikális, sötét és világos, rövid és hosszú alkotóelemek, a hideg és meleg színek a lehető legváltozatosabban, véletlenszerűen alkossanak egy egészet. A látvány a centrumból kirobbanó szerkezet játékossága, ahol a tudatos elgondolás a spontán megalkotás sokféleségével párosulhat.
Ottó László
Budapest, 2012. szeptember
Szín, Geometria és Lét
Festészetem kezdeti szakaszában a tájak messzeségbe nyúló távlataiadták az inspirációt az alkotáshoz, az új világok teremtéséhez.
Azonban hamar rádöbbentem, hogy a látványból, az életterünk felszíni rétegeinek megfigyelésével, ábrázolásával nem tudok szellemi sűrítményeket, magasabb szellemi tartalmakat megfogalmazni.
Így kapott teret egyre inkább a geometria világa, amelyhez már korábban, az építészeti tanulmányaimkor vonzódtam. A geometrikus rendezőelvű festmények alkotásával elmélyült, kontemplatív állapotba kerülhetek, a létezésünket ezáltal érthetem meg.
A látható világ mögött meghúzódó rendezett számok világa a geometriában jelenik, testesül meg. Az is mondhatjuk, hogy a láthatatlan világok a geometriában válnak láthatóvá. A matematikailag meghatározott rendezőelvű, szigorúan szabályos szerkesztésmódhoz természetesen színek is kapcsolódhatnak, amelyek a festészet legmagasztosabb kifejezőeszközei. A szín jelenti számomra az életet, a világot, amelyben létezünk. A szín az élet sokszínűségének és változatoságának megjelenítője, felölel minden létezőt.
Geometriával és színekkel alkotó egy bizonyos fajta sokrétegű, széleskörű, ugyanakkor összegző világábrázolással lehet kapcsolatban.
Számomra a világ, a létezés mindösszesen önmagam tudata, önmagam tudatában keletkezik és van jelen. A látott és a tapasztalt világ, én önmagam vagyok.
A képek címében a latin 'Ipsum' jelentése: önmagam, míg a szanszkrit 'Yantra' szellemi elmélyedést elősegítő eszközt jelent.
A Konkrét Művészetben a legnagyobb szellemi kihívást tűzték ki célul: a mű legyen önmaga, azaz ne egy másik valóság tükrözése legyen. Így valódi és igaz a megalkotott.
A fentieket összegezve, tehát olyan festményt, művet szeretnék alkotni, amely által a szemlélő szellemi, intellektuális tartalmakat élhet meg. Ez akkor válik a legmagasabbrendűvé, ha mind a művész a mű-alkotásában elmélyedve, azonosulva azzal, mind a befogadó a mű megélésével tapasztalhatja, hogy az ember önmaga-valójában ez a festményeken látható tisztaság és tökéletesség.
A mű a szimbolizmuson túlhaladva önmaga akar lenni, mindemellett az ember önmaga és a lét önnön valóságát összegzi. Ezek mind nem különülnek el, átfogóan, konkrét szellemi tapasztalattá válnak az ember, a befogadó számára.
Így a tudatosságban a legnemesebb harmónia teremtődik meg: az élet és a lét célja.
Létezés - Tudatosság - Üdvösség.
Ottó László
Budapest, 2009. október
Couleur et Géométrie
ACTUALITÉ DE L'ART CONSTRUIT EUROPÉEN
2009 Musées de Sens, SENS (F)
2010 Kunsthaus Nürnberg (Farbe und Geometrie), NÜRNBERG (D)
2010 Kunstverein Talstraße (Farbe und Geometrie), HALLE (D)
2011 National Museum (Kolor i Geometria), KIELCE (PL)
2011 Centre d'Art Contemporain Frank Popper (Couleur et Géométrie), MARCIGNY (F)
Kezdetek és kibontakozás
Festővé válásom nem szokványos módon alakult, ugyanis az építészet felől érkeztem a művészet szellemi közegébe. Reálgondolkodásom a mérnöki pálya felé orientált, ugyanakkor a szabadkézi rajzzal való foglalatosság már új távlatokat is sejtetett.
Olyannyira, hogy az alkotói kreativitásom hamar áthelyeződött a szabadabb formálásra, illetve a szellemi, filozófikus kérdésfelvetésekre. Az építészeti mesterségből a geometria, a szerkesztés és a konstrukció, mint főbb alapok áttevődtek a festészet mesterségébe, ezek segítették a kibontakozást.
Az egyéni tanulmányok, a műtermi elmélyedések, a nap mint napi alkotás persze viszontagságokkal teliek voltak. Az alapozó évek megszilárdításához a Pécsi Művészeti Szabadiskola járult hozzá: Lantos Ferenc geometrikus festőművész útmutatásai segítették megtalálni a biztos cölöpöket.
A Mester a tiszta formálást tanította, olyan festészetet, ahol nem idegen az alkotó számára a szerkesztés, a megfontolt, intellektuális alapállás. Természet és Spontaneitás, Geometria és Rend egymást kiegészítő, egymást átható teremtőerők. Ezek egy festő számára örök forrást biztosítanak. Ez a tanítás alkatilag közel állt hozzám: végül is már ezek alapján éltem és alkottam eddig is, de a tudatosodás folyamatához a Lantos Mesterrel való találkozás kitüntetett szerepet képvisel.
A következő években immáron szabadon alakulhattam. A konstruktív gondolkozásom filozófikusabb irányt vett. Keleti létszemléleteket is tanulmányozva egyfajta meditatív festészet felé vonzódtam, ahol az egyszerűség, a tisztaság, a közvetlen szellemi élmény adja a festői kihívásokat. Az eddigi években megtapasztalt és elsajátított művészi alapállás legutóbbi alkotói periódusomat is meghatározza, a források ugyanazok.
Mindemellett, az előadásmód, maga a festmény megvalósítása változásokat mutat a befogadó számára. Jelenleg szigorú, matematikai számsorok alapján megszerkesztett struktúra, és éles szélekkel megfestett felületek, vonalak jellemzőek képeimre.
A karakteresebb megjelenítést, a szellemi elmélyültséget, a kontemplatív szemlélődést segíti a fekete pigmentekkel egyedileg kikevert festékekkel való selyemfényű felületek megalkotása.
A feketék egymás viszonylatában egyre színesebbé válnak: határozottan észrevehetjük kékességüket, barnásságukat, a mattság-fényesség kis eltérésével további különbségek jönnek létre. Grafittal keverve szürkésebbek, csillogóbbak, fénytől, megvilágítástól függően egyszer világosabbak, máskor sötétebbek a homogén, ecsetnyomokat nélkülöző, finom felületek.
A feketékkel való munkálkodás célja nem az optikai, felszíni hatásokkal történő kifejezésmód elérése, sokkal inkább az elmélyedést, a befeléfordulást segítő tudatállapotokhoz vezető metódus megteremtése.
Ottó László
Budapest, 2009. október
Utak
...az egyszerűség, a világosság, a tisztaság felé, a vertikalitás irányába, és befelé,
a teljességbe, az univerzalitás felé, az egységből a sokféleség vagy az üresség, a semmi felé, a semmiből vagy a sokféleségből az egységbe, a forma feloldására a térben, az ürességben, a térnek, az ürességnek a kibontására a formában..
Ottó László
2007.
( 2007. februárjában, a budapesti Inda Galériában rendezett „Eredendő természet, a tökéletes pillantás nyomában” c. csoportos kiállításhoz írva )
A cím ürügyén…
A kiállítási cím a természet szót tartalmazza, de ebben a vonatkozásban nem a bioszféra, a natúra értendő. Kellemes „kikapcsolódásunk” emléke a tájban, amikor harmóniát éreztünk. Azonban ezt az egységet nem a táj maga adta, hanem inkább a tájban-levés, szellemünk gondolatoktól mentes állapotban való időzése. És igen, ezen a ponton van mit keresnünk.
Az eredendő természet számomra a lényünket, a szellemi létünket alapvetően meghatározó fenomenális forrás, ami egy leírhatatlan, kimeríthetetlen teljesség. Napjaink életéből sem hiányzik, hogyan is lenne távol, amikor éppen ez a valódi.
Csak a modern ember kissé eltávolodott ettől, vagyis kevésbé emlékszik eredetére, igazi énjére.
Ez az idea bennünk él: ezért is szeretjük a szépséget, a tisztaságot, a művészeteket…, ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen minőségi szinten van életünkben jelen. Ha a festészet felől közelítünk a helyes irány megsejtésére, akkor napjaink két egymásnak feszülő műfaját hívhatjuk segítségül: az ábrázoló vagy a nem-ábrázoló piktúrát.
Az eredendő ideákra utalást figuratív képi világgal a művészettörténetben minden időben találunk kiváló példákat. Manapság, a félre értelmezéseknek köszönhetően, ilyen szellemi tisztaságtól távol eső, mégis hagyományként említett, de megjelenítésében sokszor pusztán a szociális-reális-hétköznapok-világát elénk táró látásmód bukkan fel, kevés gondolattal. A tradíció túl ősi, nem a közelmúltból ered. A realizmus, naturalizmus így nem igazán tökéletes, inkább a „tragikussal” munkálkodik, és nem tudni, hogyan is jut egy emelkedettebb nívó felé, a lét igazságával foglalkozó alkotói attitűd felmutatásához.
A természet a természeten túlról való.
A geometrikus, non-figuratív festészet magam számára alkatilag is jobban megfelel, és szemléletmódom is azt sugallja, hogy elvont gondolati, metafizikus kereséssel, tapasztalással foglalkozva ideáimat így fejezzem ki, nem a látványból, a felszín realitásából értelmezve.
Ezek a képek segíthetnek is a továbbhaladásban, akár támpontok is lehetnek az eredetünk, eredendő természetünk keresésére, felismerésére. Ezen a ponton kapcsolódik be ismét a gondolatmentes tudatunk, egyfajta „kiüresített”, tiszta tudati állapotunk, amely válaszokat ad…
A láthatatlan „tökéletes” számok elvont világának megjelenítése a geometria tiszta tere, ahol a dolgok láthatóvá válnak. A geometrikus rendezőelvet alkalmazva a festészetben mód van arra, hogy egyszerre legyünk kapcsolatban a láthatatlannal, a kimondhatatlannal is, és a látvánnyal, az elmondhatóval is.
A tökéletes pillanat megragadásának lehetősége kimeríthetetlen inspirációt ad a munkához, s így talán a szemlélő is a „reálisabb” valóságba léphet: pillantása az abszolútot célozza meg, ami a képen túl van.
Ottó László
Düsseldorf, 2007. február
További írások
Ottó Lászlónak vannak írásai az ún. Szakrális-geometria körében is. A Konkrét-konstruktív művészet és Szakrális-geometria művészet orientációja eltérő bizonyos tekintetben, de Ottó számára éppen a benső szellemi hasonlóságok, átfedések keresése ad insprációt. Így jelenkori művészként szellemi terébe egyaránt beemeli az ősi hagyományok bölcsességeit és a modernitás magasrendű tudásait is.
A maga számára definiált komplex-geometrikus-festészeti útnak a megnevezése:
Kezdet-Geometria [2016.]
A kortárs geometrikus festészetben keretében az ottói kép-világ lehet konkrét-konstruktív, abszolút-konkrét, kontemplatív-geometrikus jellegű is.
Két fő alkotó elve:
- Konkrét-konstruktív művészetben értelmezhető a modernitáshoz kapcsolódó univerzális festészet.
- Az archaikus, szakrális-geometria alapjaira felépülő univerzális festészet. (Ez a modernitás esztétikai, geometriai sajátosságaira nem támaszkodó elv.)
A két alkotói metódusnak vannak átjárhatóságai, köztes megjelenítési lehetőségei, egymás ellenében nem értelmezendő, a cél, hogy a mindenkori néző, befogadó megtalálja a neki megfelelő szellemi lehetőséget, emelkedést nyújtó képi világot.
Kezdet-Geometria
A »Kezdet-Geometria« egy összefoglaló megjelölés egy olyan geometriára, amely leginkább a szakrális-geometria körében megfogalmazott ismertetőjegyekkel rokon. Ezzel való külső formai és benső tartalmi hasonlóságai, illetve némelykor különbözőségei is vannak. Fontos kitétel, hogy művészeti irányultsága keretében a spiritualitás lényeges szempont, és alapvetően nem egy természettudományos jellegű kutatás körében határozható meg, de bizonyos pontokon ehhez is kapcsolódhat.
Ez egy olyan művészet, amely az emberrel foglalkozik, mégpedig olyan formában, hogy az életének és a létének legalapvetőbb kérdéseire kérdezz rá, és ezekre válaszokat ad, a kifejezhetőség és szimbolikus utalás határáig. A művészeti nyelv lehetőségei által ösztönzést ad további gondolkozásra és elmélkedésre. Összességében szellemet és lelket felemelően szeretne hatást gyakorolni az emberre.
A kifejezés megválasztása egy olyan metafizikai szellemi orientáció keretében jött létre, amelyben a létre vonatkozó legelvontabb, de még éppen kifejezhető megállapítások tehetők. Itt beszélnek Kezdettelenről, Kezdetről, Eredetről, mint a fokozatokon keresztül kibontakozó lét, létezés eredőiről. Az ember számára az Eredet illetve az eredet-tudat megtalálása egy transzcendens kutatás. A »Kezdet« bizonyult a legkedvezőbb, lényegibb szónak a geometriával történő összevonáskor, mivel az Eredet kérdésköre az időbeli »Kezdet« (Arkhé) értése által valósulhat meg, amely összeköt a megragadhatatlan, nem-megnyilvánuló, időtlen »Kezdettelen«-nel. Ugyanis a görög 'arkhé' és latin 'principium' szó egyben kezdetet és elvet is jelentenek, így fontosabb az összetettebb értelmű »Kezdet« szó mint az »Eredet« (ami inkább a „származásra” vonatkozik). A »Kezdet« értelmi-szellemi köre metafizikai, vagyis a létesülteken túlira utaló, de másrészről a létesültekre is vonatkozik, az »Eredet« kibomló jelenségeire.
A »Kezdet-Geometria« gondolkozási bázisa a legfőbb lét-kérdések vizsgálatának köréből indul ki, azonban az intellektuális-szellemi tartalmakat a művészet kifejező ereje által láttatja, analogikus és szimbolikus formában. Ezek a geometrikus struktúrák és kép-világok a képzőművészet eszközeivel kerülnek megjelenítésre, leginkább a festészet és grafika műfajában. Általános és fő jellemzője a középpontból egymásból-következően és összetetten kibontakozó mértani alakzatok rendszere, rendje. A geometriájának minősége kiterjeszthető: az organikusan kozmikus vagy kozmometrikus.
A keleti kultúrák mandaláinak és a yantráinak képi világával is rokon, illetve végső spirituális céljait tekintve is hasonló a célja. Azonban szellemi bázisa nem kapcsolódik szorosan valamely keleti szellemi áramlathoz, iskolához, így a különbözőségek is nagy mértékben megállapíthatók. A »Kezdet-geometria« sajátos, de mégis messzemenően univerzális, kozmikusan-sokoldalú szellemi alapokon áll, amely tekintettel van mind a nyugati, mind a keleti magasrendű hagyományokra.
A »Kezdet-Geometria« transzcenzionális művészet, vagyis önmagán túlmutató.
Ottó László
Pécs, 2016. március
Miről szól a Kezdet-Geometria?
A Kezdet-Geometria az Eredethez, majd még tovább a Kezdethez, és az azon túli Kezdettelenhez visz.
A kimondhatatlan és elképzelhetetlen Kezdettelen a Kezdeten, majd utána az Eredeten keresztül bontakozik ki. A Kezdettelen Isten örökkévalóságának centruma, a Kezdet eredője, forrása.
Az Erdetet feltárása a Kezdetre utal, majd utána a Kezdettelenre.
Az Erdetet kutatásával érthetővé kezd válni az Arkhé vagy a Princípium, a Kezdet-Elv, amely az időtlen Kezdettelen esszenciája. Ami kezdésben van az egyben „uralomban van” is: kialakító rendteremtő erő.
A Kezdet-Geometria Őskép-megidéző.
Kezdésben lenni az Őskép által, a Kezdet-Elv szerint látni, tudni és szemlélni.
Az Őskép igazság-feltáró. Igazságban élni, annyi mint a Kezdet-Elv szerint élni.
Alétheia, jelentésében mint »igazság« és mint »nem-feledés« is. Nem feledése a Kezdetnek.
Az ember a feledés állapotában van: elfeledte az Igazságot, a Valóságot, az Urát.
Kezdet-Geometria segít a feledésből az emlékezés állapotába visszajutni.
A kép szemlélése egyfajta szertartás: az emélkezés művészetét invokálja.
A Kezdet-Geometria mint a nem-feledés geometriája és mint az emélkezés művészete.
A Kezdet-Geometria szemlélése által egyfajta emlékezést valósíthatunk meg. Az emlékezés mélyülése mentén isteni valóságunkba juthatunk, felismerhetjük isteni eredetünket.
A Kezdet-Geometria olyan szakrális geometria, amely isten-emlékeztető, emlékeztet Istenre, Isten jelenlétét tudatosíthatja.
A Kezdet-Geometria Isten lakhelye – ennek szimbolikus formái geometrikusak.
A Kezdet-geometriának szemlélése, az ebben való elmélyedés egyszerre emberi és isteni tett. Az isteni hívja az embert és az ugyanúgy az ember is hívja az istenit. Vagy másképpen is mondva: a magamban lévő magasabbrendű hívja, emeli az alacsonyabbat és az emelkedik, ráhagyatkozva a magasabbikra.
A Kezdet-Geometria segítő támaszt az ember számára, amikor szemlélése által felbukkan az istenire való emlékezés az emberben, vagyis amikor Isten hívja emlékezésre az embert.
A Kezdet-Geometria megszólító féllé válik, a feledést feloldja, beletaszít az emlékezés mélységeibe.
A Kezdet-Geometria önemlékezés: emlékszem önnön benső lényemre, legbenső isteni mivoltomra. Isten neve felragyog.
A Kezdet-Geometria analógiákon és szimbólumokon keresztül hat a tudatosságra, egyfajta őskép, de méginkább Önnön-ősképem megidézője. A megidézés az emlékezés elmélyítésére ösztönöz.
A geometrikus ősképek esszenciák, a tudatosságnak a sűrítményei, amelyek az emberre, az életre, a létre, az Istenre vonatkoznak – analogikusan és szimbolikusan. Az origo körül szerveződő organikusan rendezett formavilág segítője a szellemi emelkedésnek. A tudatosság által a tudat centrumába juthatunk, és ez a középpont egyben a lét centruma is.
A Khaos-ból mint ős-potencialitásból kibontakozó világok a „geometria” által épülnek ki, míg más megközelítésben ez inkább kozmometria, de az általánosan ismert néven ez az univerzális struktúra a »geometria«. A geometria a Gaia Mértéke szerinti struktúra, amely az ember számára felfogható rendszer.
Hogyan szól a Kezdet-Geometria az emberhez?
A Kezdet-Geometria univerzális formában kerül megjelenítésre. Az emberi szemlélésre és spirituális-emlékezésre alkalmasabb képi világ megválasztása függhet a mindenkori helyi sajátosságoktól. Lehet ehhez viszonyulóan is megalkotni a Kezdet-Geometria képeit, azonban univerzalitásra való törekvés valójában széleskörűen akar megszólítóerőt biztosítani az emberek számára.
A létezésnek, a létnek egyetlen egy Princípiuma van: a végső feltárásban megmutatkozik, hogy a kezdetek kezdetén egyetlen egy Metafizikai-Tradíció volt. Ez az idők folyamán más és más formát öltött. Így a jól megválasztott geometrikus képi világok egy univerzális lényeg felé mutathatnak, és ezek a különböző hagyományokkal rendelkezők számára is érthető lehet.
Ottó László
Pécs, 2016. március
A »Kezdet-Geometria« (2. – rövidebb változat)
A »Kezdet-Geometria« megalkotása az egyetlen Kezdettel, a létet meghatározó egyetlen Elvvel való kapcsolódási lehetőség keretében jön létre (Arkhē, Principium).
A megalkotott mű Origo-metrum: a 'Kezdőpont-mérték'.
Ez a képi világ Yantrának nevezhető.
A Yantra olyan szimbolikus geometrikus kép, amely a spirituális tudatosságot támogatja.
A transzcendencia univerzumában ajtókat nyithat a szellemi emelkedés hierarchikus fokozatai mentén.
A Yantra-origo-metrum képek szimbolikus-analogikus formációkat láttatnak a centrumból való kibontakozás, és a centrumba való eljutás vonatkozásában.
Ottó László
Pécs, 2016. április 10.